szerda, augusztus 27

Zsennyén

Ma hármasban mentünk a fiúkkal a sárvári élményfürdőbe. Háromra értünk oda, mert még tankolnunk is kellett, a legközelebbi OMV kutat a Hegyfalusi körforgalomban találtuk.
Elsőként a kalózhajón gyakorlatoztak a fiúk, aztán fagyiztunk future icecreamet.
Én meg egy pohár csapolt sört. Egy nagymama megkérdezett minket, hogy nem akarjuk-e az unokának adni a sipkát, amelyben az ízes-fagyos jövőgolyócskák voltak. Farkas aki éppen ki akarta velem dobatni hirtelen meggondolta magát. Benő pedig már eleve elzárkózott az adakozástól.
Következő állomása a fürdőzésünknek a tengerpartot imitáló hullámfürdő volt. Nagyon
élvezték, hogy hármasban ringatózunk. Amikor elcsendesedett a víz még uszikáltak a fiúk.
Többször egymás után a medence létrától hozzám és vissza. Tigrises fürdőköntösükben felfedeztek egy közeli vendéglátóegységnél egy tigrises micimackós sörgőt, amelyet ki kellett próbálniuk. Nagyon jó idő volt, de időközben a naplementében kicsit hűvösebb lett ezért a meleg vizes medencéhez vettünk az irányt. Igen ám, de Benő egyik karúszóját elhagyta az erő ezért ki kellett mennünk az autónkhoz egy kis ragasztóért. Amely később elengedett, úgyhogy az ezt követő balhé helyett jobb választás lett volna egy újat venni a bazárban. De így legalább Benő is akart és próbálkozott is az úszással. Beúsztunk a körsodrásba aztán a belső pezsgőfürdő volt a cél.
Anya, ugye nem fog elszakadni a másik karúszóm? Anya, érzem, hogy mindjárt elszakad a másik
karúszóm is! - A másik karúszó tökéletes állapotban volt a pánik mégis egyre fokozódott, míg nem Farkas jött és ki nem találta, hogy lehet a szakadt karúszót úszódeszka szerűen használni. A pezsgőfürdőben többször is megpróbált Benő Farkas bemutatása alapján úszni, de se hite, se türelme nem volt hozzá. -mikor Péternek elmeséltem a sztorit azt mondta: a gyereknek rögtön gyorsúszással kellene kezdenie, csak az a baj hogy egyelőre nem hajlandó a víz alatt úszni-.

Este fél kilencre értünk haza. Sárvár és Zsennye között félúton beszéltünk a papával, mert Benő már nagyon hiányolta. Attól félt, hogy el fogja felejteni a papa arcát! Papa megígérte, holnap lejön bringával.
A kastély hátsó teraszán, gyertyafénynél készülődött mindenki a másnapi hajóversenyre.

A fiúk is Lőrinccel együtt megfestették a kalóz vitorlát. Benő áldozatul bedobta három évvel
ezelőtti lovagi palástjának egy foszlányát, amelyet a Horányi karneválon viselt annak idején és
most véletlenül magával hozta.

Nincsenek megjegyzések: