Ma is egésznap esni fog és tizenöt foknál nem lesz a melegebb.
Jaj, de kár, hogy esik, de jó volt a nyár! Mondta Farkas
ma reggel a kis vízhangjával -Benővel- együtt, igen „nyó” volt a nyár!
Pedig, eső akkor is esett bőven…
Megint súlyos álmom volt. Az éhes disznó varjúval álmodik, lehetne
a címe. Valahogy úgy kezdődött, hogy aktív manager díva
vagyok és a Reisz Attila egykori főnököm, bemutatja az
nekem új riválisomat, egy általam ismeretlen barna hajú és
szemű enyhén teltkarcsú magas IQ-val bíró hölgy személyében.
Az egész napsütésben, a szabadban, talán egy kertben és nagy
nyüzsi közepette zajlik. A rivalizálási menetek közben, valami
fogadás készülődik. Később orvostanhallgatók kisebb csoportja
kerül elő, akik közül egy rám köszön, azonnal fölismertem,
Szántó András az (akivel utójára tizenöt éve találkoztam egy kávéra
és jelenleg New Yorkban él, a Váci utca zenei általánosban járt
egy évvel fölöttem és hatodikban verődtünk egy csapatba táborozáskor,
Bodajkon). Andrásnak, soha semmi köze nem volt az orvostudományokhoz.
Álmom helyszíne változatlan, ám András, a riválisom és Reisz Attila
végleg eltűnnek belőle. Viszont előkerül Nagy Kristóf, húgom
kamaszkori kedvese (ő, ha él kb. velem, lehet egy korú).
Felnőttként, sármos ráncokkal kissé deres göndör frizurával – akár
egykoron az apukájáé – ugyanolyan nagypofával, mint valaha,
álmomban kórboncnok orvosként kerül elém. Mostmár nagyon közel
vagyunk egy koraesti vacsorához és a Pétert is az oldalamon tudom.
Nagy Kristóf felvázolja a menüt: most következik az a bizonyos durva rész,
egy általa felboncolásra váró varjú kerül elő. Rendkívüli profizmussal
esik neki az állatnak, semmi vér, a látvány alapján azaz érzésem,
mintha meglenne már főve. A tollaitól megfosztott zöldesszürke bőrétől,
megszabadított varjúnak előtűnik meleg, gőzölgő mellehúsa. Az illatát
érzem az orromban és inkább a hányinger kerülget, mint a vágy,
hogy megkóstoljam. Ekkor Nagy Kristóf a Péterhez fordul, hogy
kerítse elő régi közös ismerősüket, Simon Ritát (őt Nagy Kristóf, a
valóságban aligha ismerheti, mint ahogy még Péterrel sem találkoztak.
Én pedig tizenötéves koromban láttam utójára Kristófot) Az étkezés előkészületei
egy vendéglőben folytatódnak, az undor továbbra is a hatalmában tart.
A varjú a séfhez kerül és Nagy Kristóf, arra kéri őt, hogy tormával
szolgálja majd föl nekünk. Mostmár szóvá is teszem kellemetlen
teltség érzetemet és étvágytalanságomat. Mire Nagy Kristóf
Simon Ritát kezdi unszolni, hogy ugyan vegye elő azt az üveg vodkát
és húzzuk meg mindannyian. Magam előtt látom a recés felületű fehér
palackot, piros színű, arany keretes címkével rajta, és már nyúlnék is
utána, amikor a Péter fölébreszt a reggeli kávémmal.
Amint magamhoz tértem mesélni kezdem álmom részleteit.
Péter reméli, hogy a legközelebbi hasonló álmom alkalmával nem fogom őt lehányni.
Majd azt tanácsolta, írjam csak le, ha tudom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése