Farkas tegnap éjjel a Palinál aludt. Szombat délután zsúr volt a Katiék
kertjében, amely később felnőtt bulivá avanzsálódott.
Reggel alighogy elfogyasztottuk Péterrel az első kávénkat és egy nyugodt reggel
elébe néztünk, Ildikó neurotikus telefonhívása tette tönkre a délelőttünket. Anya
névnapi ebédjének a startidőpontja nem volt alkalmas nekik, mert Olivér focija
félnégykor kezdődött ma délután, meg utólag kiderült egy kis egyéb smúzolás
is, hiszen ma F1 is volt. Huh! A nagymama szerencsére jól érezte magát, és
ez a legfontosabb!
A Parkba kitekertünk azért este felé négyesben, Bruck Ádám ma Farkast kontrázni tanította meg.
Ő már farolni is tud! Később találtak a kútnál egy kis csengőt a lefolyóban, amit Farkas ki tudott
kapirgálni. Aztán gondolt egyet és nekiadta Ádámnak, aki fölakasztotta a bringájára. Tovább bringáztak
fölváltva.
Gyereknapra Benő kapott egy zöld kispárnát, Farkas pedig egy pirosat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése